Czeglédi Andrea a beavatkozások előtt és után a hatékony rehabilitációt biztosítja. A Proctoline által kifejlesztett speciális Medencefenék Torna szakértője.

Az a kérdés, hogy hogyan képes rávenni embereket, hogy lelkileg és testileg is megnyíljanak, szinte értelmetlen kérdés. Aki csak egyszer is látta, tudja, hogy lénye maga a harmónia, gondoskodás, szelídség, védelem. Jelenléte nyugalmat áraszt, megbízni benne, ráhagyatkozni könnyebb, mint bárki gondolná…

Nem érti a kérdést, hogy hogyan került az újszülöttektől a proktológiára. Miért? Van ebben bármi furcsa? Gyógyítani, emberekkel foglalkozni – mióta az eszét tudja, ez számára az egyedül elképzelhető munka.

Gyerekkorában betegként csöppent az egészségügybe. Asztmás kislányként hurcolászták orvostól orvosig. Otthon egy árva fecskendővel gyógyította szünet nélkül nagymamáját, anyukáját, babáit és maciját. Játszásiból. Soha nem akart más lenni, kizárólag ápolónő.

Évek múlva beteg anyukáját kísérte gyakran a „Söfi”-be, a Schöpf-Mérei Kórházba. Amikor pedig végzett a szakközépiskolában, véletlenek ide vagy oda, a „Söfi”-be került újszülött ápolónőnek. Elképzelhetetlen leterheltséget jelentett ott dolgozni. Egy perc megállás nem volt egy-egy szolgálatban. De amikor leülhetett volna egy percre, akkor sem tette, hanem kihasználva az időt például felkapta a kisbabát, és felment vele az anyukájához, aki problémák miatt másik osztályon feküdt. Pedig nem lett volna kötelező. De fontosabb volt számára az, hogy öröm érjen egy anyát, mint az, hogy ő bekapjon végre egy falatot.

A kisbabák mellől saját kisbabájához távozott – épp akkor, amikor bezárták a kórházat. Hosszú ideig tanácstalan volt, hogy mihez is kezdjen. Ám amikor kisfia 3 éves lett, nem volt ideje munkát keresni, mert munkabírása és elkötelezettsége miatt megkeresték őt a Proctoline orvosai – csatlakozzon hozzájuk. Speciális feladatot is kapott az asszisztencia mellé. Meg kellett tanulnia az egyes betegségek különleges gyógymódját – a MedenceFenék Tornát.

Örömmel vetette bele magát az új kihívásba és az elmúlt évek alatt jelentős sikerélményeket ért el ezen a területen. Hallatlanul motiválónak tartja azt, hogy emberek életminőségének javulásához ad támogatást. Hogy néhány hét, és a renyhe végbélizom visszanyeri erejét és rugalmasságát. Hogy a merev és feszes, repedt végbél megtanul végre lazítani és meggyógyul.

Mesél a vizsgálatokról, a MedenceFenék Tréningről. Röpködnek a szakkifejezések, rebbentés, felhúzás, szorítás, stb, lelkesen sorolja, hányféle mozdulat kihozható az egyetlen záróizomból

Nála mindenki pillanatok alatt felenged. Megkérdezem, hogy csinálja. „Nem csinálom. Csak vagyok. Azért vagyok, hogy megoldódjon” – válaszolja. „Az emberek ide hozzák a testi és lelki bajaikat és nálam itt hagyhatják. Nálam minden a helyére kerül”

Tekintete derűs, mosolya azt tükrözi, mi sem természetesebb ennél. Látszik, hogy Ő az az ember, aki igazán a helyén van.